Tegnap megkaptam az utolsó karácsonyi ajándékot is Szily László: Kitolás - kalauz leendő apáknak című könyvét, és hál' Istennek idén még nem telt meg a karácsonyfa alja mindenféle zenélő műanyag izgentyűvel, amivel nyilvánvalóan meg fog telni a következő években, annak ellenére, hogy már most is kérem, hogy senki ne adjon nekünk ilyesmit. Úgyis még aznap kifogy belőle az elem, és szinte biztos vagyok benne, hogy nem is lesz cserélhető.
Most nyilván értetlenül olvassák ezeket, pedig néhányan Önök közül már tudják, hogy apuka leszek, Enikő meg anyuka. Nagy a pocakja már, és ez nekem speciel nagyon tetszik.
Ezzel magyarázom, hogy egy jó ideje nem írok semmit. Vicces odabent is a nem létező bajszom alatt somolyogni, amikor Mayáék az apukaság örömeiről beszélgetnek, meg időnként rákérdeznek, hogy mi mikor szánjuk már rá magunkat végre. Fura, hogy mióta tudom ezt a gyerek dolgot, azt figyeltem meg, hogy rengeteg ilyen jellegű beszélgetés van ebédidőben. Ez mindig így volt?
A túlméretezett programozó végre használhatja majd az évek alatt felszedett dolgokat (zsonglőrködés, lufiállat hajtogatás), sőt rengeteg legó lesz itthon, meg hasonlók. Ez nagyon érdekesnek hangzik, hogy az odavezető útról, meg a sok ismeretlen kihívásról ne is beszéljünk...
Tudták, hogy a gyerek grapefruitból készül? Legalábbis több kilónyit veszek mostanában, Encsi pedig issza literszám. A minap facsart vagy két decit, ami nekem ihatatlannak tűnt, de ő nagy élvezettel vetette rá magát. Nah mindegy, ha ez kell...
Írjanak nekünk fiú neveket, lányokból jól állunk, de fiúból igencsak le vagyunk maradva.