Csókavár

geekség

Kockák metszete

2014. január 4.

Az egyetemen volt egy olyan beadandó, amiben két kocka metszetét kellett megjeleníteni. Egy egész hétvégét eltöltöttem vele, mire kész lett. Kiszámoltam egy poliédernek és egy féltérnek metszeteként létrejövő poliédert. Így az egyik kockát mint poliédert a másik kockát határoló félterekkel egyesével elmetszve megkaptam a végeredményt. Ezt utána már csak ki kellett rajzolni. »

Ray trace és ray march

2013. december 18.

Gyerekkoromban rengeteg kisebb-nagyobb grafikai demót csináltunk Lukács haverommal PC-re. Persze ő mindig ügyesebb volt nálam, de azért én is összeraktam egy-két pörgő-forgó poliédert, mindenféle tűz effekteket meg plazmákat, Rubik kockát meg ilyesmit. Akkoriban még C-ben programoztunk, és assemblyben az igazán kritikus részeknél. »

Cryptography I

2013. október 27.

Még nem meséltem el, hogy kerültem át Flopside-ra. Illetve, arra már én sem pontosan emlékszem, hogy történt az átkerülés, de határozott jelek mutatnak arra, hogy igenis kifordult valami. Talán akkor történt, amikor a fodrász a másik oldalra fésülte az akkor még hoszú és lobogó hajamat. Már akkor alig találtam haza, lehet valami varázsfésűje volt, vagy én nem tudom. Lényeg a lényeg, először azt vettem észre, hogy a valamelyik karácsonyra kapott gravírozott Parker tollamon a nevem valahogy átváltozott Cserháti Györgynére. Pont ma került a kezembe, most ilyen. Kicsit olyan ez nekem, mint a pörgettyű az Eredetben»

Heti feladat

2013. október 4.

Tegnap elkezdtem a Courserán egy kriptográfia tanfolyamot. Biztos jó lesz, de sajnos már megy egy pár hete, így rögtön egy hónap lemaradással indulok, szóval össze kell kapnom magamat. »

Horgász-bot

2013. június 28.

A horgászás Wowban úgy működik, hogy bedobod a csalit, vársz egy kicsit, amíg ráharap valami, aztán amikor hallod, hogy kapás van, jobb gombbal rákattintasz az úszóra, és bezsákolod halat. »